Jógarádzsa Közönség Díjra jelölt: Kornhoffer Tünde


Kornhoffer TündeKépviselt irányzat: női jóga modern és a himalájai jóga tradicionális irányzata

Oktatás helye: Aranycsillag Jógatér (1237 Budapest, Pistahegyi út 15/a.) és Kelet Nyugat Egészségközpont (1061 Budapest, Király utca 16.)

Oklevele(i): Naliní női jóga tanúsítvány, 2011, Budapest; Yoga as Therapy TTP, 2014, Budapest

Mióta oktat: 2007

Mit oktat:
Anaya női jóga nőknek és kislányoknak, jógaterápiás csoportok és egyéni terápiák, hatha jóga a himalájai tradíció szerint, Anaya gyermek- és női jógaoktató képzés, valamint női jógaterapeuta képzés

Szakmai életútja:
2007-ben Jálics atya hangkazettája vezette a jóga útjaira, ekkor kezdett egy ismerős oktatónál a Sivananda-sorozat egyszerűsített változatát gyakorolni. Egy idő után az oktató rábízta a kis, ötfős csoportjuk vezetését. Egy éven keresztül mindennap gyakorolt magától, mellette heti kétszer-háromszor Schirilla György óráira járt, aki Etka-módszerrel és sok-sok nevetéssel tanított, illetve az Istennel való kapcsolat is fontos része volt az óráinak.

2008-ban Schirilla György helyettesítésre kérte, így kezdett egyszerre hat 20 fős csoportot tanítani három hónapon át, számára is váratlanul nagy sikerrel. A tanítványok egy részét továbbvitte, és ezzel párhuzamosan elkezdett Vahl Marianntól jógaoktatást tanulni. Ebben az évben a vegetáriánus étkezés mellett döntött, és beépítette  napirendjébe a mentális jógagyakorlást is (elmegyakorlatok, viparita paramarsa, mauna stb).

2009-ben elvégezte a Naliní női jóga alaptanfolyamot, majd az oktatóképzést is. Az ott megismert oktatótársaival szoros kapcsolata alakult ki, a mai napig rengeteg közös pihentető vagy éppen oktató programot szervez számukra Gergely Anna jógaoktatóval együtt.

2010-ben a női jóga képzés vezetője, Kovács Gyöngyi Naliní tanítani hívta a Padma Jógastúdióba. Ennek hatására 25 éves köztisztviselői pályájának elhagyása mellett döntött, és főállású oktatóvá vált. Két éven keresztül tartott heti hét-tíz jógaórát, sok workshopot a jógastúdióban és otthonában Soroksáron. Diplomamunkáját a  Flower-yoga kislányoknak témában írta, s elkezdte tanítani a tanítványok lánykáit is. Azóta hetente egyszer gyermekeket is oktat.

2011-ben jelentkezett dr. Indu Arora jógaterapeuta 300 órás képzésére. Ekkor váltak a szatkriják napirendje részévé: a trataka, kapálabháti, uddhijana bandha, nyelv és orrmosás, az egyhavi bászti, a napi imák és meditációk.

2013-ban Mezősi Anna a Kelet Nyugat Egészségközpontba hívta tanítani. Ő vezeti be a himalájai jógatradícióba.

2015-re kidolgozta a 200 órás női jógaterapeuta képzést mentorával, Mezősi Annával. Az első képzési ciklus 2015 szeptemberében kezdődött. A résztvevők visszajelzései alapján meghatározó jelentőségűnek tűnik a női sorsok kiteljesedésében.

Ugyanebben az évben a Saraswati Alapítvány kérésére egy Anaya (jelentése: Isten velünk van) női jógaoktató képzést indított 12 hallgató számára. A sikeres vizsgák után inkább a közös szellemi úttal bíró Kelet Nyugat Egészségközpontban folytatta a női jóga oktatását és terápiás munkáját. Oktatói munkájában az Istennel való kapcsolat támogatása és a hiteles, tiszta források meglelése az elsődleges. Elsősorban hiteles élete mintájával tanít, beengedi életébe a tanítványait: otthonában tanít, közös programokat szervez számukra.

Önzetlen szolgálat megjelenése munkájában:
Gyermekei születése után hetente tartott baba-mama köröket ingyen körülbelül 20 főnek, s szervezett sok programot (sportnap, farsang, szilveszter) a közösségnek. Barátságokat köt, a játszótéren jelen van a gyermekek számára, játszik velük, beszélget, meghallgatja őket és szüleiket. Nagylány jógásai krízishelyzetekben gyakran fordulnak hozzá.

Több idős és nagybeteg tanítványa van, akiknek különös figyelmet szentel. Jelenleg pedig haldoklókat kísér jelenlétével a Fényhez. Minden héten többször szolgál, kinél hogy van rá szükség: van hogy csendes együttléttel vagy ruhaadománnyal, főzéssel vagy egyszerű öleléssel. Segítségkérőknek mindenhol elérhető: Facebookon, telefonon, személyesen vagy akár jógaórák után.

Női jógával, jógagyakorlással kapcsolatos írásait régebben az Eltérő, most a Jógapont Online Magazinban osztja meg ellenszolgáltatás nélkül.

Napi szádhanája:
Reggel savászanában pihen pár percig, első gondolata a személyes mantrája. A reggeli tisztálkodásnál a jógikus rendszert alkalmazza: nyelvtisztítás, orrmosás, kapálabháti, uddhijana bandha, elengedés, zuhany. Egy kör mantrameditáció után a reggeli készítése alatt is mantrákat vagy keresztény imákat énekel. Két kisfia ébresztése, útnak indítása sokszor nagy kihívás számára, de erre az önfegyelem gyakorlásaként is tekint. Délelőtt két-három kiválasztott ászanát gyakorol magának. Ebéd után mindig relaxációt vagy legalább félórás jóga nidrát végez. Tevékenységei között mindig két-két perc csendes ülést tart befelé figyelve, ellazulva.

A jógát az élete részének tekinti. Az ászanákat ajándékként adja magának, s nem mindig a matracon: vadzsrászanában sakkozik, tadászanába várja a gyermekeit stb. Heti két-három alkalommal egy-másfél óra önálló gyakorlásra törekszik. Erre azonban sokszor nincs lehetősége, ezért az ászanák mint tudatállapotok épültek be az életébe. Több ászanát gyakorol rendszeresen minden nap elméjében.

A takarítást és a napi friss étel főzését, azaz családja szolgálatát tekinti a legfontosabb karma-jógájának. Az esti meseolvasás után visszavonul és végigtekint a napján, mindenkit megáld, imádkozással és végtelen hálaérzettel zárja a napot.

„A csendem őrzése, a gondolatok és a légzésem finom engedése a legfontosabb gyakorlásom, figyelem a lélegzetem és a finomtestemet is: kapcsolatban állok a szerveimmel. … Nem győzöm betelni a sok csodával amit Isten adott nekünk. Nagyon fontos számomra, hogy a jóga élhető legyen, az életem/életünk része. Sokszor meditáció alatt a kisfiam gördül az ölembe, akkor vele meditálok tovább, akár fogócskaként is. Házastársi kapcsolatom mélyítése és társam, családom, barátaim, tanítványaim támogatása kiemelt feladatom. Nálam a jóga a teljes életem, nem tudom a matracra szűkíteni. Mindig jógázom.”


Vissza a szavazás oldalra >>

e-mail icon Facebook icon